Fõ tartalom

péntek, 21 május 2021 13:00

Új utakon a pályaválasztási munkában

Írta: Juhászné Gazsi Melinda
Értékelés:
(0 szavazat)

Januártól kezdődően kiemelt fontosságú volt a rekrutációs időszak a Miskolci Rendvédelmi Technikum részére is. A pandémiás helyzet miatt bevezetett intézkedések új megoldások alkalmazására sarkallták intézményünket, hogy a jelen helyzetben is sikeresen tudjunk gondoskodni a rendőrség tiszthelyettesi utánpótlásáról.

Iskolánk 2020. szeptember 19-én indította el a "Tanulj rendőrnek Miskolcon" Facebook oldalát, melynek elsődleges feladata a rendőrképzés, a felvételi folyamat részteles bemutatása és az intézményben folyó oktatás megismertetése a fiatalokkal és idősebbekkel.

Az őszi nyílt naphoz hasonlóan sajnos a második, 2021 januárit sem tudtuk úgy megtartani, hogy személyesen részt vehessenek rajta iskolánk és a rendőr szakma után érdeklődők. A technika és a digitális tér lehetőségeit kihasználva online tartottunk nyílt napot, ahol az érdeklődők mindent megtudhattak a megváltozott alkalmasság vizsgálatokról és a jelentkezési egységcsomagok kitöltéséről. A felvételi folyamat részletes megismertetése mellett hangsúlyt fektettünk a rendőri hivatásba való bepillantásba. Bemutatkozott iskolánk tanulója, Nagy Tamás is, aki másodéves próbaidős rendőrként az Ózdi Rendőrkapitányságon teljesítette szakmai gyakorlatát. Édesapja szintén ezen a kapitányságon dolgozik körzeti megbízottként. Meséltek munkanapjaikról, hivatásukról és sok érdekességről.

Az online nyílt napot rögzítettük és megtekinthető az alábbi képre kattintva:

Online nyílt nap 2.

A Magyar Rendőrség több közösségi oldalon is jelen van, toborzással kapcsolatos oldaluk a „Legyél te is rendőr” Facebook oldal. Januárban tematikus hét keretében mutatták be, mutatkozhattak be a rendőrképző intézmények. 2021. január 25-31. között a Miskolci Rendvédelmi Technikum kapott lehetőséget, hogy kulisszatitkokat és érdekességeket mutasson meg az intézményről és az ott folyó oktatásról egy országos nézettségű és a fiatalok körében népszerű Facebook oldalon.

Változatos és látványos videókat készítettünk tanulóink és kollégáink részvételével:

MRVT logotudtadtudtad2tudtad3

Iskolánk az Instagram adta lehetőségeket is használja a fiatalokkal való kapcsolattartásra, intézményünk népszerűsítésére és megjelenési lehetőséget biztosít tanulóinak.

A jelen kor folyamatos megújulást kíván mindenkitől. Nincs ez másképp a rendőroktatásban sem, hiszen a fiatalabb generációk sajátosságai, a nagyon gyorsan változó külső körülmények és a belső fejlődési igényünk együttesen befolyásolják mindennapi munkánkat. Az elmúlt időszakban ez a három tényező olyan nyomást gyakorolt ránk: az intézmény valamennyi oktatójára, dolgozójára és tanulójára, hogy eddig leküzdhetetlennek tűnő határokon léptünk át és küzdöttünk meg az újabb és újabb feladatokkal, kihívásokkal. A megtett lépések közül nagyon sok teljesen új talajon történt, óvatosan tapogatózva az online térben, tanulva, figyelve és elemezve az új körülmények sajátosságait.

Elmondhatjuk, hogy a digitális tanulás és az online oktatás valósan és átvitt értelemben is mindannyiunk életében meghatározó fejezet volt az elmúlt 9 hónapban.

Megjelent: 320 alkalommal Utoljára frissítve: péntek, 21 május 2021 13:58