Fõ tartalom

szerda, 09 június 2021 21:09

Kibocsátó ünnepség

Írta: Juhászné Gazsi Melinda
Értékelés:
(0 szavazat)

Hosszú idő után először volt népes és kellően ünnepi hangulatú intézményünk alakuló tere. 2021. június 9-én tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum 2019/2021-es és 2020/2021-es évfolyamának kibocsátó ünnepségét.

Nagy öröm és büszkeség volt ez a nap intézményünk valamennyi oktatója és dolgozója számára. 2020-ban a járványhelyzet miatt nem rendezhettünk kibocsátót, a végzős évfolyamtól civil ruhában az írásbeli vizsgájuk napján búcsúztunk el 1,5 méteres távolságtartás mellett.

Idén szinte az utolsó pillanatban, de megszerveztük ezt az ünnepséget, hogy méltó módon tudjunk elbúcsúzni tanulóinktól. A rendezvény elöljárója Bagi István r. ezredes, igazgató volt. Szerény és családias ceremónián a családtagokon és hozzátartozók mellett részt vett Barták Anita, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója és Maczik Mihály András, Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium igazgatója.

Az alma matertől való búcsú után a 148 fő 13 megyében és különböző rendőrségi szervezetnél kezdik meg rendőri pályafutásukat.

Igazgató úr ünnepi beszédében kiemelte, hogy ez a két éves az utolsó évfolyam, mely a korábbi, hagyományos képzési rendszerben végzett. Mellettük álltak egy új képzési rendszer első végzősei is, akiket mi csak kadétoknak hívunk. Mindkét évfolyamnak komoly kihívásokkal és nehezítő körülményekkel kellett szembenézniük tanulmányaik alatt. A digitális oktatás mind tanulóink, mint oktatóink számára rengeteg újdonságot, elsajátítandó tudásanyagot, technológiákat hozott, de mindenki sikeresen vette az akadályokat. Tudjuk, hogy nem tudtuk maradéktalanul megadni a közösségformálás lehetőségét és ez mindenki számára hiányérzetet jelentett. A járványhelyzet sok mindent elvett tanulóinktól, hiszen nagyon kevés hangulatos sportrendezvény volt és a tanulmányi versenyek sem kerültek megrendezésre.

Minden nehézség ellenére a záró vizsgák külsős bizottsági tagjai nagyon elismerően szóltak a tudásukról számot adó végzősökről. Azt kívánjuk, hogy munkájuk során is alkalmazzák azt az ismeretet, melyet a miskolci intézmény falai között szereztek meg.

Igazgató úr részéről elhangzott, hogy a „Belügyminisztérium és a Rendőrség, mely Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója üdvözli Önöket soraiban”. A pályájukat kezdő kibocsátott fiataloknak sok szakmai sikert kívánt.

Igazgató úr több elismerést is átadott kimagasló munkát végző kollégánknak és tanulóinknak.

Kiemelkedő szakmai oktató munkája elismeréseként „A tanév kiváló tanára” címet adományozta

  • Fónagy István r. őrnagy úrnak.

Emlékérem elismerésben és ezzel egyidejűleg 2019/2021 évfolyam évfolyamelső címet adományozta kiemelkedő tanulmányi eredménye és közösségi tevékenysége elismeréseként:

  • Horváth Noémi próbaidős rendőr őrmesternek.

Jó tanulmányi eredménye és közösségi munkája elismeréseként dicséretben iskolai emlékéremben részesítette:

  • Mári Martin
  • Varga Attila
  • Dihen Balázs
  • Juhász Csaba Erik

próbaidős rendőr őrmestereket.

Az ünnepség díszmenettel zárult, majd az utolsó „Oszolj” parancs elhangzása után magasba repültek a sapkák.

Kibocsátó ünnepség 2021Kibocsátó ünnepség 2021Kibocsátó ünnepség 2021Kibocsátó ünnepség 2021Kibocsátó ünnepség 2021

 

Megjelent: 671 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 10 június 2021 15:38
Tovább a kategóriában: « Pedagógus napi elismerés