Fõ tartalom

csütörtök, 08 július 2021 14:55

Zárul két 10 hónapos rendőrjárőr képzés

Írta: Dimény Gábor
Értékelés:
(2 szavazat)

Intézményünkben is megkezdődtek 2020. szeptemberében a 10 hónapos Közbiztonsági Rendőrjárőr és Határrendész és Útlevélkezelő Rendőrjárőr képzések, melyek már véget is értek 2021. júniusban, sőt már a vizsgákon is túl vannak a próbaidős őrmesterek.

Három szakasz indult el szeptembereben. Két szakasz – összesen 47 fő – közrendvédelmi területen közbiztonsági és rendőrjárőr, egy szakasz – 17 fő- pedig határrendészeti területen, határrendész és útlevélkezelő rendőrjárőr szakmairányon végzett.

Képzésük több részből tevődött össze, melyek egymásra épültek. Kezdődött az alapkiképzéssel, melynek végén alaki szemlén, menetgyakorlaton vettek részt a képzésben résztvevők. Az egész addigi munkájukat az eskütétel koronázta meg. Az alapkiképzést követően a járőrtársi tanulási rész következett, melyet a tanintézeti és területi szakmai gyakorlat követett. A képzés nyolcadik és kilencedik hónapjában területi szakmai gyakorlatot teljesítettek a képzésben résztvevők. A képzés utolsó hónapjában a tanintézetbe visszatérő őrmestereknél azt tapasztalhatták meg a szakaszok oktatói, hogy az elmúlt hónapok alatt digitálisan, és kontakt módon oktatott tananyagrészek összeértek, és különféle gyakorlati szituációkat voltak képesek megoldani a képzésben résztvevők.

A munka persze nem ért véget, hiszen következett a képzést lezáró képesítő vizsga, mely szintén eltért az eddig megszokott vizsgáktól. A vizsga kihelyezett módon tanintézetünkben került végrehajtásra, melyet az Innovatív Képzéstámogató Központ és a kialakulóban lévő Rendőrségi Vizsgaközpont szervezésében hajtottunk végre. A vizsga két részből tevődött össze, ami egy interaktív vizsgarészből és egy projektfeladatból állt. Minden vizsgára bocsátott próbaidős rendőr őrmester sikeresen teljesítette a vizsga követelményeit, és várja őket a nagybetűs szakmai élet, melyhez ezúton is sok sikert kívánok.

Zárulnak a 10 hónapos képzésekZárulnak a 10 hónapos képzésekZárulnak a 10 hónapos képzésekZárulnak a 10 hónapos képzésekZárulnak a 10 hónapos képzések

Megjelent: 725 alkalommal