Az orvosi boncolások fontos szerepet játszanak az egészségügyben, akkor, amikor egy rejtélyes betegség vagy ismeretlen eredetű halál okát keresik. Éppen ezért nélkülözhetetlen eszköz az orvostudomány számára a halállal kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Ezeknek eredménye gyakran meghatározó lehet akár a bűnügyi nyomozások során is, hiszen segít pontosan megállapítani a halál időpontját, okát és körülményeit.

A kriminalisztikai szakkör keretein belül nekünk is volt lehetőségünk egy boncoláson részt venni. J
Mind érzelmileg, mind mentálisan nehéz szembenézni a halál látványával, de még a gondolatával is. Mi is ilyen gondolatokkal léptünk be a boncterembe, bár úgy hiszem ez azért természetes. Azonban a választott hivatásunk egyik sajnálatos velejárója, hogy sokszor kell majd szembenéznünk a halál látványával. Éppen ezért nem maga a halál látványa volt számunkra a legnyomasztóbb, hanem annak a gondolata, hogy előttünk fognak feltárni egy emberi testet. Ami lelkileg nehéz, az szakmailag előny: ezáltal lehetőségünk volt egy összetettebb képet kapni az emberi test komplex működéséről és a halál után végbemenő folyamatokról. Érdekes és hasznos információkat tudhattunk meg például a korai és kései hullajelenségekről, a halál beálltának időpontjának megállapításáról, vagy éppen a hullamerevség jelenségéről.
Bár ezeknek megállapítása nem a mi feladatunk lesz a jövőben, mindenképp hasznosnak találom, hogy megismerkedhettünk ezekkel az ismeretekkel is. Hiszen így volt lehetőségünk belelátni abba folyamatba, amely sok esetben elengedhetetlen egy sikeres nyomozás lefolytatásában. Az pedig sosem hátrány, ha az ember a munkája során plusz információknak van birtokában.
Természetesen a boncolás során szembe kellett nézni annak negatív részeivel, mint például magával a látvánnyal, vagy akár a kellemetlen szagokkal. Ez azonban a doktornő profizmusának köszönhetően egész jól ment, hiszen segítségével sikerült elvonatkoztatni ezektől, és sokkal inkább előtérbe került a tény, hogy mennyire fontos is ez az egész folyamat. Emellett pedig szembesültünk azzal is, hogy mennyire összetett és bonyolult is az emberi test és hogy mennyi szakértelmet és tudást igényel egy ilyen rutinszerű eljárásnak vélt folyamat végrehajtása.

Összességében tehát nem csak egy különleges szakmával ismerkedhettünk meg, de olyan információkhoz juthattunk hozzá, melyek akár a jövőben hasznunkra is válhatnak. Mindent egybevéve szerencsésnek gondolom, hogy a szakkör keretein belül biztosítva lett egy ilyen nem mindennapi lehetőség.

Végül, de nem utolsó sorban, társaim nevében is köszönetet szeretnék mondani a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Pathológiai I Osztályán dolgozóknak, akik lehetővé tették ezt a felejthetetlen látogatást.

Csík Szonja

203 osztály tanulója

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája