A jubileumi év keretében olyan személyeket mutatunk be, akik iskolánk falai között tanultak egykoron és innen indultak el a rendőri pályán.
Lányi Zsolt r. ezredes, a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője.
Budapesten születtem és éltem egész életemben, kivéve azt a 2 évet, melyet a Miskolci Rendőr Szakközépiskolában töltöttem. Gyerekként rokonaim révén az egészségügyhöz tartozó közegben nőttem fel, de az orvoslás sohasem érdekelt. Apai nagyapám rendőrtiszt volt, aki azonban szintén nem tudott „megfertőzni” a szakmával, mert 1989-ben, 17 éves koromban elhunyt. A gimnázium után a jogi pálya kezdett el érdekelni, ezért az ELTE-re felvételiztem, de nem voltam elég szorgalmas, nem jártam sikerrel. Ennek egyik következménye volt a sorkatonai behívó. A honvédségnél ismerkedtem meg az egyenruhával, a renddel. Leszerelés után jelentkeztem a Rendőrtiszti Főiskolára. Ismét csak sikertelenül, ezért apám felszólításának eleget téve munkahelyet kezdtem keresni. Így kerültem 21 évesen a BRFK XXII. kerületi rendőrkapitányság állományába. Két héttel később, 1994 szeptemberében 2 autóbusznyi társammal elindultam Miskolcra, megkezdeni az akkori szabályok szerinti két éves bentlakásos képzést.
Mit adott nekem az akkor még Miskolci Rendőr Szakközépiskola?
Visszagondolva, talán itt nőttem fel igazán. Fizetést kaptunk, szállást és teljes étkezést biztosított az iskola. Első évben a frissen felújított épületben, másodévben a Stromfeld laktanyában laktunk. Ide is és a főiskolára is sokszoros túljelentkezés volt. Aki elkezdte, komolyan is gondolta, hogy rendőr lesz, ezért a képzés ideje alatt nem volt leszerelő. Nem én voltam a legszorgalmasabb diák és semmiképp nem állítottam volna magamat semmilyen tekintetben példaképül, de szerettem ide járni és a tantárgyak nagy része érdekelt is. Hamar kiderült számomra, hogy a büntető- és a büntetőeljárás jog, valamint a nyomozások kötnek le. Többször voltam beosztva gyakorló szolgálatra, melyek közül leginkább a téli „kapu-szolgálat” hagyott nyomot bennem. Akkor még voltak komolyabb fagyok és az iskola bejáratánál lévő épület ugyan fel volt újítva, de a fűtést egy olajradiátor biztosította, ami alig tudott néhány fokkal melegebbet biztosítani, mint a kinti hőmérséklet. Emlékszem, amint a radiátor felett állva próbálok felmelegedni. Ma itt is, mint a komplexum jelentős részében légkondicionáló működik. Jó szívvel emlékszem a tanárainkra, akik közül sokan szinte pályakezdők voltak akkor. Osztályfőnököm Daragó István volt, akivel ugyan csak a közösségi média felületen, de mind a mai napig kapcsolatban vagyok.
Meghatározó élményem - mely talán alapja a mai napig tartó szakmaszeretetnek - egy intézkedéshez kötődik. Vonattal jártam hétvégente haza és egy vasárnap éjjeli visszaút során akkori évfolyamtársammal utaztunk együtt. Füzesabony környékén jártunk, amikor két férfi szállt fel a vonatra és az egy légterű kocsi mellettünk lévő üléseire ültek le. Több táskát cipeltek, amikből elő-elő vettek mobiltelefonokat, melyek láthatóan vadonatújak voltak. A kollégával egymásra néztünk és szavak nélkül kommunikálva – látva egymás szemében a felismerést – elhatároztuk, hogy intézkedni fogunk. A mai napig emlékszem az izgalomra, ami akkor elöntött. Tanulóként inkább ösztönösen, semint szakszerűen, de elfogtunk egy betörő párost, akik Egerben követték el cselekményüket egy GSM szaküzlet sérelmére. Pár hét múlva főkapitányi jutalmat kaptunk mindketten. Ez a gondoskodó, összetartozást erősítő reakció 30 évvel később is melegséggel tölt el és számomra is fontos vezetői attitűd.
A Miskolci Rendőr Szakközépiskola elvégzése végül azt az eredményt is elhozta, hogy levelező tagozaton, rendőrként később felvételt nyertem a Rendőrtiszti Főiskolára.
Munkahely, előmenetel
1996-ban, a rendőri képesítés megszerzését követően kezdtem járőrként Budafokon, azaz a főváros XXII. kerületében. Egy évvel később már bűnügyi vizsgálóként dolgoztam, párhozamosan a főiskola diákja lettem. 2001-ben átkerültem a XI. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi állományába és itt lettem tiszt. Vizsgálati osztályvezető voltam, amikor 2007-ben felkérést kaptam a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetői feladatainak ellátására, így visszatértem Budafokra. 2014-től 2018-ig a Nemzeti Nyomozóiroda Gazdasági és Korrupció elleni Főosztályán dolgoztam. 2018 októberében a későbbi budapesti rendőrfőkapitány hívására visszatértem a BRFK-ra. A XIII. kerületi Rendőrkapitányságon lettem bűnügyi osztályvezető, majd 2020-ban kapitányságvezető. Munkám mellett a rendőrség középfokú tanintézetei által szervezett szakmai vizsgák lebonyolításában vizsgáztatóként, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanulóinak felvételi eljárásai kapcsán tevékenykedem, szintén a vizsgabizottság tagjaként.
Nehézségek
Számomra nincs szebb szakma a miénknél. Nincs két egyforma napunk és szinte minden új nap tartogat egy újabb kihívást. Itt ténylegesen érvényesül az élethosszig tartó tanulás jelentősége, hisz e nélkül a törvényesség kívánalmának nem tudunk megfelelni. Szinte minden problémánk a jelenlegi létszámhelyzetből fakad, de ez ugyanakkor megtanított minket a kevéssel a legjobban gazdálkodni. Pályafutásom során mindig a bűnügyek közelében voltam, de kapitányként számos egyéb feladat hárul rám. Az egyes szakterületek problémáin kívül szakmai és társadalmi kapcsolatokat kell kiépíteni, fenntartani, épületet kell üzemeltetni, a gépjárműparkot kell kezelni, rendezvényeket kell lebonyolítani és az állomány tagjainak ügyeit intézni. Ez utóbbi igényli a legtöbb törődést és ráfordított időt, energiát. Vezetőként stabilitást, kiszámíthatóságot kell közvetítenem, nem az adott érzelmeimet mutatni, ami adott esetben odafigyelést igényel. Gyakran kell kilépnem a saját komfortzónámból. Mindezeket pedig össze kell egyeztetnem a magánéletemmel és e kettő között meg kell találni az egyensúlyt. Talán ez az egyensúly vezetett oda, hogy 32 év után sem érzem kiégettnek, motiválatlannak magam.
Magánélet
Budapesten születtem és ott is élek családommal. Feleségem rendezvények, konferenciák és továbbképzések szervezésével foglalkozik. Gyermekeim visszatérnek a család egészségügyi gyökereihez. Lányom 22 éves, dietetikus. Fiam 18 éves, még gimnazista és fogorvosnak készül. Sok időt töltök zenehallgatással, illetve nagy csodálója vagyok a filmművészetnek. Igyekszem minél többet utazni, kirándulni és ez idő alatt fotózni. Fiatalon vízilabdáztam, az elmúlt években számomra a tenisz jelenti a sportot.
Mit üzennék a fiataloknak?
Jelentkezzenek minél többen rendőrnek! Ez a fajta munka rendszerint, de észrevétlenül beszippantja az embert és akivel ez megtörténik, legbelül örökre rendőr marad, még ha időközben el is hagyja a pályát. A rendőrök ha találkoznak, ismeretlenül is azonnal tegeződni kezdenek. Az ország másik végéből telefonáló kollégának azonnal segíteni fogsz, mert ő is rendőr, egy közöséghez tartozunk. Ez egy olyan életérzés, amit én más szakmabelieknél nem tapasztaltam. Lélektanilag pedig igen építő, amikor azt látod, hogy segíteni tudtál a bajba jutott embernek, áldozatnak vagy a bűnöst az általad összegyűjtött bizonyítékok alapján ítéli el a bíróság.