2025. júniusi-júliusi rendezvények
NAV. Közösségi és Sportnap
2025. június 17-én iskolánkban közel 600 fő részvételével immáron 10. alkalommal tartotta Közösségi és Sportnapját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága. Iskolánk az előző évekhez hasonlóan a lebonyolításhoz helyszínt, eszközöket és étkezést biztosított. A rendezvény napján a reggeli borongós idő szerencsére nem viccelte meg a szervezőket és a már hagyománnyá vált közösségi nap mégis derűsen végződött.
Ezen a napon a résztvevőknek az igazgatóság számtalan programot kínált és nemcsak játékos, de egyéni és csapat versenyszámokban indulhattak. Egyéniben 6 és 7 méteres büntető rúgás, hoki kapura lövés, kosárlabdadobás, evezőverseny, míg csapatban pingpong, tollas, kerékpáros ügyességi verseny vagy játékos vetélkedők és nagyon jó mókának bizonyult az élő csocsó is. A szervező elmondása szerint legtöbben a főzőverseny és játékos vetélkedők mozgattak meg, de azok a jelenlévők, akik nem szerettek volna versenyezni a kapcsolódási pont asztalain puzzle kirakásával támogathatták csapattársaikat. Egyik mókás játékos vetélkedő szám volt, hogy a csapatoknak vagy egy népdalt vagy egy slágert kellett átírniuk NAV-os indulóra. A nap végén az eredményhirdetésnél a legjobb indulókat bemutatták, kis motiválásként az első 3. helyezett díjazásban részesült, egyéniben érmet, míg a csapatok legjobbjai kupát kaphatott. Ez a nap tényleg egy jól összerakott közösséget összekovácsoló rendezvénynek bizonyult.
Bűnmegelőzési tábor
Iskolánk már több éve ad otthont a Miskolci Rendőrkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány által szervezett „Bűnmegelőzési tábornak”. Iskolánk a helyszín mellett, eszközöket és a résztvevőknek ebédet biztosított.
Az idei évben a tábor 2025. június 30. és július 3. között került megrendezésre a dolgozók gyermekei részrére. Kezdettekkor még csak csekély létszámmal indultak és csak a kapitányság gyermekei jelentkezhettek, de mára már a főkapitányság és a mi dolgozóink gyermekei is csatlakoztak. A tábor népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy idén már 43 gyermek élvezte a bűnmegelőzési szakemberek által összeállított programokat, és akik a nagy meleg dacára is csodásan érezték magukat nálunk. Kicsik és nagyok kicsi bepillantást kaphattak a közlekedési és bűnmegelőzési rendőri munka szépségeiből. Így nem maradhatott ki a repertoárból a tömegoszlatás, nyomkutatás és rögzítés és a nagy kedvenc a rendőrmotor, ahogy a szimulációs szemüveg és akadálypálya kipróbálása sem. Az idei tábor üde színfoltjaként a gyerekek nagy örömére az „Én Kutyaiskolám” kis játékos bemutatóval kedveskedett, a bevállalósabbak pedig rögtönzött akadálypályán ügyességi feladatokat is végezhettek a kutyusokkal, még az ittlévő Rendvédelmi táborozókat is sikerült rávenni, hogy beálljanak a gyerekek közé. Végezetül mit is kívánhat a szülő, hogyha táborba viszi a gyermekét, szóljon a vidámságról az önfeledt mókázásról, szórakozzon játékosan és hogy jól érezze magát a gyerkőc. Nos, ez a tábor ilyen volt.
BIT tábor
A hagyomány idén is folytatódott a nyári időszakban, amikor is vendégül láttuk a BIT tábort. Ez a rövidítés a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Védelmi Bizottság által szervezett „B.I.T. Biztonságban az Ifjúság Tábor” elnevezésű ifjúsági tábor fedi, és a Miskolci Rendvédelmi Technikum foglalkozások helyszínét és az iskola bemutatását biztosította 2025. július 9-én és 16-án. Több mint nyolcvan gyerek és a velük érkező kísérők ismerkedtek meg röviden és korosztályuknak megfelelően játékos formában a rendőrség szerteágazó munkájával, bejárták oktatási helyszíneinket és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetőinek szolgálati kutyás bemutatóját is látták. A visszatérő gyerkőcök és az először nálunk járó gyerekek is jó hangulatban indultak tovább intézményünkből a következő tábori programra.