Iskolánk életében szokás a színes diákélet, a szórakozás. Ez a február 23.-ai csütörtök délután is ilyen nap volt. A harmadik Police Faktor került megrendezésre a Diákönkormányzat által, ahol sok színes és vidám műsort láthattunk.
Ezen a napon már mindenki izgatottan várta, hogy a tanítás véget érjen és délután egy kis pihenés vegye kezdetét. A diákönkormányzat korán elkezdte a készülődést, színes díszekkel és fényekkel borították be a színpadot. Sok-sok diák megvásárolta a jegyeket elővételben és hamarabb érkezve foglaltak helyet. A fellépők izgatottan várták mikor kerülnek sorra, hiszen sokat készültek, gyakoroltak a nagy napra. A produkciók, az elejétől fogva fokozatosan egyre jobb kedvre derítették a nézőket. Volt közöttük ének, vers, hangszerrel kísért éneklés és rajz is. Ezt követően eredményhirdetésre került sor, amit iskolánk igazgatója ismertetett, hiszen programunkon ő is lelkesen részt vett.
Az első helyezett Lőrincz Kevin lett, aki a 104-es osztály tanulója, énekes, zenés előadásával.
A második helyezett Deák Ádám a 105-ös osztály tanulója, ő egy különleges saját verssel kápráztatta el a nézőket.
A harmadik helyezettünk pedig Bancsi István a 102-es osztályból. Ő saját rajzaival varázsolta el a zsűrit.
A műsorokat követően egy kis quiz került megrendezésre. A kérdéseket úgy kaphattuk meg, hogy a kirakót össze kellett rakni, de a válaszok, amiket megadtunk csak akkor voltak érvényesek, ha egy karaoket is elénekeltünk. Tanáraink is elszántan dolgoztak a feladaton, ezzel még jobban fokozva a jókedvet. A napunk utolsó programja a tombolahúzás volt, ahol sok vicces, hasznos tárgyakat lehetett nyerni.
Nagyon reméljük, hogy ez a program mindenkiben maradandó örömöt okozott. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és megtisztelte a Diákönkormányzat munkáját!