Április 25-én, 26-án, és 27-én az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács programjában vehettem részt a programban résztvevő különböző iskolákból érkező tanulókkal együtt.

A tábor nagyrészt a Miskolci Rendvédelmi Technikumban zajlott le, de ellátogathattunk ennek keretében, az Országos Rendőr-főkapitányságra, illetve a Parlamentbe is.

Az első nap az érkező tanulók fogadásával kezdődött, ahol egyhamar szótértettem és megbarátkoztam a társasággal. Mindenki elmondta terveit a szakmával kapcsolatosan, illetve, hogy melyik iskolából jött.

Ezek után a középiskolás tanulók betekintést nyertek az iskola életébe, az órák menetébe, és különböző oktatási termeinkbe, kabinetjeibe. Kifejezetten tetszett nekünk a Közlekedési kabinetben található vezetési szimulátor, illetve a határrendészeti vizsgálati módszerek, eszközök, és a bűnügyi technikai eszközök. A nap végére egy egészen összeszokott, barátságos csapattal néztem szembe.

Második napon ellátogattunk Budapestre a „rendőrpalotába”, ami egészen szép épületben van. Körbevezettek minket néhány teremben, illetve megnézhettük a Tevékenység Irányítási Központ munkáját is, ami nagyon érdekesnek volt.

 

Ezt követően egy – a kábítószerekkel kapcsolatos - bűnmegelőzési előadáson vettünk részt, amely nagyon tanulságos volt a mi korosztályunk számára.

A délelőttöt a főkapitányságon egy ebéddel zártuk. Nagyon jó dolog volt látni a Rendőrség ottani munkáját, illetve testközelből találkozhattunk az ORFK legfelsőbb vezetőivel is.

Kirándulásunkat a Parlamentben folytattuk, ahol az Országgyűlési őrség egyik munkatársa vezetett körbe bennünket. A parlamenti látogatás során láthattuk a díszőrséget, különböző termeket, a szavazótermet, illetve a Szent Koronát és a Vadásztermet.

Szép látvány mindannyiunk számára és nagyon tanulságos dolgokat tudhattunk meg a Parlament történetéből is.

Az iskolába visszaérkezve vacsoráztunk, és összegeztük az eddigi napokat, többségében pozitív véleményekkel. Majd ezt követően egy gyorsétteremben lehettünk vendégei a program szervezői által.

A harmadik napon, a reggeli után intézkedés módszertan foglalkozáson vettünk részt, ahol bemutatták nekünk a kabinetet, és ki is próbálhattuk azt.

Mindenki jól érezte magát a szituációban, majd ezt követően kielemezve ezt, megtanultunk pár dolgot a rendőri intézkedésekről.

Majd ezután egy rendőri testnevelés órán próbálhattuk ki magunkat, ahol önvédelmi technikákat, szabadulástechnikai fogásokat, és bilincselési módszereket sajátíthattunk el, kipróbálhattuk a felvételi eljárás gyakorlatait.

Ezt követően a ebédeltünk és a tanterembe mentünk, ahol összegeztük a napot, és egy ideig igazgató úr társaságát is élvezhettük.

Véleményem szerint mindenkire jó hatással volt ez a program, megerősítette mindenki önérzetét a szakma érdeklődése iránt, illetve nagyon fontos megemlíteni azt, hogy olyan dolgokat, helyeket láthattunk, amit egy hétköznapi ember nagyon ritkán lát.

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája