A tehetséggondozás évtizedek óta az egyik legnagyobb, politikai konszenzuson alapuló módszertani projektje a köznevelésnek és a szakképzésnek. A kitartó munkának köszönhetően országos, regionális és helyi szinten működnek olyan szervezetek és kezdeményezések, amelyek célja, hogy a tehetségek felkarolásra kerüljenek, olyan szakmai együttműködés alakuljon ki a tehetségmenedzsment szintjén, amely folyamatosan biztosítja az újabb és újabb tehetségek felkutatását, fejlődési feltételeik biztosítását és a tehetség termőre fordulását.

Ezzel a mottóval működik az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács is immár 9 éve, mely tagjai és támogatói között tudhatja a Miskolci Rendvédelmi Technikumot, mint bázisintézményt, a regionális szakképzési centrumokat, az azok által fenntartott szakképző intézményeket és a régió rendőrfőkapitányságait, valamint a Magyar Rendvédelmi Kart is.

 

Minden tanévet egy ÉRETT rendezvénnyel zárunk, melyen mindazon tehetségígéreteket, tehetséggondozó szakembereket díjazzuk, akik munkájukkal, tevékenységükkel kimagasodnak társaik közül. A rendezvény egyben egy szakmai fórum is, ahol a tehetség területén kimagasló szakemberek előadásaiból bővíthetjük tudásunkat.

 

A kilencedik ÉRETT rendezvény előadói voltak:

 

Dr.habil Révész György Ph.D címzetes egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kognitív és Evolúciós Pszichológia Tanszék doktori iskolájának témavezetője.

Előadásának címe : Kihívások a 21. századi tehetséggondozásban

 

Dr. Czene Csaba r. ezredes, rendőrségi tanácsos, az ORFK Humánigazgatási Szolgálat vezetője

Előadásának címe : Tehetséggondozás a rendőrségnél

 

Dr. Lubinszki Mária Ph.D egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Tanárképző Intézet tanszékvezetője.

Előadásának címe: Fenntartható tehetség

 

Az előadók előadásaikban saját szakterületük vonatkozásában mutatták be a tehetséggondozás aktuális helyzetének egy-egy szegmensét, kihívásait és a fejlődés lehetséges irányait.

A fórumon hagyomány, hogy az ÉReTT által meghirdetett „Mutasd meg magad” pályázat győztesei bemutathatják portfóliójukat. Idén is így volt ez, a három győztes tanuló Belics Tamás az Északi ASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Baktalórántháza tanulója, Szívós Ábel Gábor a HVMSZC Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium és Könyvtár, Eger tanulója és Végvári Zoltán Előd a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium, Csenger tanulója volt. Előadásaik meggyőzően bizonyították tehetségüket és azt, hogy e tehetség kibontakoztatásában milyen hathatós segítséget tud nyújtani a család, az iskola vagy épp egy olyan tehetségsegítő szervezet is, mint az ÉReTT.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pinczésné Kiss Klára r. ezredes asszony, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatóhelyettese, Dr. Krauzer Ernő r. ezredes úr, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ mb. főosztályvezető-helyettese, valamint Powell Pál úr, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke is. Az MRK alapító tagja szervezetünknek és évről évre jelentős segítséget nyújt számunkra az éves elismerések szponzorálásában.

A szakmai fórum záróeseménye az ÉRETT díjak átadása volt. Ez évben a tagszervezetek javaslatai alapján az alábbi tanulók és szakemberek részesültek elismerésben:

 

NÉV

FELTERJESZTŐ INTÉZMÉNY/SZERVEZET

 

Tehetségígéret díj kategória

 

Éles Dorina

Mátészalka Szakképzési Centrum Technikum és Kollégium, Mátészalka

 

Krizsán Miklós

Derecskei        I. Rákóczi György

Gimnázium, Technikum és Kollégium, Derecske

Tehetség díj kategória

 

Deák Ádám

Miskolci Rendvédelmi Technikum, Miskolc

 

Szappanos Bence Lajos

Miskolci Rendvédelmi Technikum, Miskolc

Tehetségsegítő díj kategória

 

Bartha Dániel r. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Ózdi Rendőrkapitányság

 

Garadnai Ottó r.alezredes

Miskolci Rendvédelmi Technikum, Miskolc

 

Kovács Péter

Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium, Csenger

 

Teljesítményükhöz és munkájukhoz szívből gratulálunk!

 

Köszönjük előadóinknak elgondolkodtató előadásaikat, együttműködő partnerünknek, az MRVT-nek a program megszervezéséhez nyújtott segítségét, támogatását, Powell Pál elnök úrnak, hogy a Magyar Rendvédelmi Kar elnöksége anyagi hozzájárulással is támogatja a kiemelkedő teljesítményt mutató fiatalokat, szakembereket.

Köszönjük a ROKK-nak, a Főkapitányságoknak, a Szakképzési Centrumoknak, hogy megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket. Tagszervezeteinknek a jelenlétet és a programok előkészítésében való aktív részvételt, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a Nemzeti Tehetség Programhoz kapcsolódó pályázati támogatást köszönjük, mely nagymértékben hozzájárult programunk eredményes megvalósításához

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája