Az orosz-ukrán háború által érintett ukrán gyermekek és az őket kísérő szülők, hozzátartozók üdültetésére kért soron kívüli segítséget a Kárpátaljai kormányzóság hazánktól. 2023. július és augusztus hónapban technikumunk is részt vett ebben a feladatban, melyben több mint 200 gyermek és kísérőjük pihenését, élményszerzését biztosítottuk.

 

Miskolcra 2023. július 17-én érkezett az első száz fős csoport majd kéthetes pihenésre a zaporizsjai területekről két ukrán-magyar tolmács kíséretében. Ezt követően július 31-én fogadtuk az újabb csoportot Dnyipropetrovszk megyéből.

 

A szállás, teljes étkeztetés biztosítását, a programok szervezését és lebonyolítását iskolánk maroknyi csapata vállalta magára. A heti programok megtervezése és megvalósítása során nagy hangsúly fektettünk a biztonság érzésének megteremtésére, a változatosságra, városunk, megyénk és tágabb környezetünk természeti kincseinek megbemutatására, a pihenési lehetőség megteremtésére, az újdonságok megismertetésére és az önfeledt szórakozás biztosítására.

 

A teljesség igénye nélkül az alábbi programokon vettek részt a gyerekek és kísérőik:

  • Miskolc-Lillafüred felkeresése erdei kisvasúttal, Zsófia kilátó
  • Poroszlói Ökocentrum
  • Nyíregyházi Állatkert
  • Edelényi Kastélysziget
  • Miskolctapolcai strandfürdő
  • Eger és egri vár
  • Miskolci Vadaspark
  • Miskolc belvárosa és Avastetői játszótér meglátogatása
  • Mini kéklámpás rendőr és tűzoltó szakmai nap
  • Sportverseny vízibomba csatával
  • és még sok más kaland várt rájuk.

 

Idő kellett, hogy vendégeink valóban biztonságban érezve magukat feloldódjanak, és önfeledten tudják élvezni a programok adta lehetőségeket, kikapcsolódjanak és töltődjenek.

Mindkét tábor alatt a szervező, kísérő és résztvevő kollégáink is nagyon sok megható és boldog pillanatnak voltak részesei. Rajzversenyt hirdettünk a gyerekeknek, akik változatos technikával készült, hálát, örömöt közvetítő, mélyen megindító alkotásokkal leptek meg minket. Belénk vésődött a „Köszönöm szépen” magyarul, amit egy csapat ukrán gyermek kiabál nekünk a habparti végén. Hamar megszoktuk, hogy a gyerekek különböző módon mutatják ki a biztonságérzetben átélt hálát: mosolyognak, megölelnek, tisztelegnek, kezet fognak vagy kicsit félszegen, de csillogó szemmel néznek ránk. Az üdültetésben résztvevő valamennyi kollégánk átélt olyan momentumot, amit soha nem felejt el.

Az elbúcsúzásokkor nehezen találta mindkét fél a szavakat, és meghatódottan váltunk el vendégeinktől.

 

Köszönjük a programokhoz nyújtott segítségét minden partnerünknek, kiemelten a BAZ Vármegyei Önkormányzat Jegyzőjének és az edelényi Kastélysziget munkatársainak, akik kiemelt figyelemmel fogadták vendégeinket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési, balesetmegelőzési és kutyás egységeinek és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerkocsis kollégáinak, akik bemutatókat, játékos ügyességi feladatokat és felejthetetlen habpartit tartottak.

 

Megtiszteltetés volt vendégül látni ukrán vendégeinket és gondolatban még sokáig veletek leszünk!

2023. augusztus 17-én a Belügyminisztériumban tartott ünnepség keretében iskolánk igazgatója, Bagi István ny. r. ezredes úr személyesen vehette át Belügyminiszter úr elismerő oklevelét a nyári táboroztatás során nyújtott kimagasló szakmai tevékenységünk és helytállásunk elismeréséül.

Turnus-1
LejátszásPlay

Videók

Zaporizzsjai ukrán gyerekek és kísérőik pihennek ingyen Észak-Kelet Magyarországon

Kétszer ad, aki gyorsan ad. Segítség az ukrán gyerekeknek

Turnus-2
LejátszásPlay

Videók

Zaporizzsjai ukrán gyerekek és kísérőik pihennek ingyen Észak-Kelet Magyarországon

Kétszer ad, aki gyorsan ad. Segítség az ukrán gyerekeknek

Turnus-3

Videók

Család'23 2023.07.30-i adás

Kétszer ad, aki gyorsan ad. Segítség az ukrán gyerekeknek

previous arrow
next arrow

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája