Hozzáférhetőségi eszközök

A Miskolci Rendvédelmi Technikum a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumával együttműködésben elnyerte a Nemzeti Tehetség Program által kiírt „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatására kiírt pályázati kategóriában „Az élet szolgálatában!” (NTP-TEHETSEG-20-0105) című pályázatot, melynek megvalósítására 3.600.000 Ft-ot kaptunk a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőtől.

A tehetséggondozó program egy egész tanévet átívelő projekt volt, ahol olyan szükségletekre világítottunk rá, amely a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók helyszíni együttműködésének közös pontjait jelenti.

A két technikum - a segítő szakmák – tanulóinak nemcsak személyes-és szakmai kompetenciáit fejlesztettük, hanem a szervezeti integritás kialakítása és erősítése is kiemelt szerepet kapott. Ez utóbbi feladatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának munkatársai valósították meg generációspecifikus módszertanuk alkalmazásával.

 

A programsorozat zárórendezvényét 2025. április 10-én tartottuk intézményünkben, ahová meghívásunkat elfogadta, többek között:

  • Németh József PhD. r. ezredes Úr, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Módszertani Főosztály főosztályvezetője, a Rendőrség Tudományos Tanácsának elnöke;
  • Baranyiné Jászfalvi Marianna Asszony, a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum intézményvezetője;
  • Szilágyi Roland Úr, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese;
  • Leskó Diána Asszony, az OMSZ Miskolci Mentőállomás vezetője;
  • Vas Mónika Asszony, a B-A-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója;
  • Tóthné Farkas Evelin Asszony, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B-A-Z. Vármegyei Területi szervezetének szakképzési referense;
  • Vizsolyi Csaba r. ezredes Úr, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője;

továbbá:

  • a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai;
  • az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács képviselői;
  • a pályaorientációs középiskolák képviselői;
  • a két technikum szervezeti elem vezetői, oktatói, dolgozói.

 

Külön szeretettel köszöntöttük a pályázatban résztvevő 20 tanulót!

 

A rendezvényt megnyitotta Béry Attila r. ezredes úr, az MRVT igazgatója, valamint Baranyiné Jászfalvi Marianna asszony, a ME Ferenczi Eü. Technikum intézményvezetője.

Ezt követően a pályázat megvalósításában résztvevő három szervezet képviselője mutatta be az általuk megvalósított programelemeket.

Elsőként Kőhalminé Mizsei Orsolya r. alezredes asszony (MRVT) bemutatta a pályázat létrejöttének körülményeit és szakmai indokoltságát, majd a programelemek bemutatása következett.

Barna Krisztina szakmai oktatásért felelős intézményvezető-helyettes asszony, az intézménye bemutatását követően, a ME Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum által megvalósított programelemeket ismertette. Ezen túlmenően beazonosította azokat a témaköröket, amelyek egy későbbi együttműködés lehetséges irányát jelentik.

 

A rendezvény záróelőadásának előadói Alföldy Csilla r. alezredes, Bácskai Tünde r. alezredes és Mucsi Nóra r. őrnagy asszonyok voltak, akik a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztály égisze alatt megvalósított tréningfoglalkozásokat és annak módszertanát mutatták be.

 

A konferenciát a programsorozatról készített kisfilm bemutatásával zártuk.

 

A zárórendezvénnyel igyekeztünk azt a gondolatiságot és módszertant átadni, amivel segíteni tudjuk a közterületi szolgálatot ellátó rendvédelmi és egészségügyi dolgozók emberi és szakmai együttműködésének összhangját, hiszen a hivatásuk „Az élet szolgálatában!” áll.

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája