Nagy örömünkre szolgál, hogy a Budapesti Műszaki SzC Than Károly Ökoiskola és Technikum rendészeti és közszolgálati ágazati képzésben résztvevő 10. évfolyamos diákjai iskolánkat és Miskolcot választották osztálykirándulásuk célpontjául.

A tavalyi év során már járt nálunk egy másik osztály ebből az iskolából, akik nagyon jól érezték magukat és részben az Ő pozitív élménybeszámolójuk hatására választott minket most ez az osztály is.

 

A háromnapos osztálykirándulás célja kettős volt. Egyrészt szerettek volna személyes tapasztalatot gyűjteni iskolánkról és a nálunk folyó rendőr tiszthelyettes szakmai oktatásról, másrészt Miskolc és környéke számtalan kiránduláshoz és élményszerzéshez is jó lehetőségeket biztosít.

 

2024. június 06-án pénteken érkeztek hozzánk, és miután a fő bázisuk is iskolánk volt elfoglalták a tanulói szállásunkon a szobáikat. Egy kellemes ebéd elfogyasztása után el is kezdődött a programjuk azzal, hogy bemutattuk nekik az MRVT-t. Megtekinthették főbb oktatási helyszíneinket a bűnügyi-, határrendészeti-, és szituációs szaktantermeinket, valamint a lőteret. A csapatszolgálati szaktanteremben kipróbálhatták a csapatszolgálati képzés során használt eszközöket is. Rövid időre nyomozókká is válhattak a „Holtponton – kriminál játszma” logikai nyomozós feladatsor kipróbálásával. A szombati napjuk Miskolc-Tapolcai kirándulással telt és az estét strandröplabdázással, focizással és szalonnasütéssel zárták. A vasárnap már hazautazásról szólt.

 

Visszajelzésük alapján nagyon jól érezték magukat iskolánk biztonságot nyújtó gyönyörű környezetében. Köszönjük, hogy minket választottak!

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája