2026. július 24-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Átriumában ünnepélyes keretek között került sor Stirminszki József r. alezredes, megbízott oktatási igazgatóhelyettes beiktatására.
Az ünnepség elöljárója Dr. Horváth Ádám István r. ezredes, személyügyi országos rendőrfőkapitány helyettes úr volt. A személyügyi okmány átadását követően Ezredes úr ünnepi beszédében többek között elismeréssel méltatta Stirminszki József r. alezredes úr eddigi szakmai életútját és további sikeres eredményeket kívánt vezetői feladatainak ellátásához.
Ezt követően Béry Attila r. ezredes, intézményünk igazgatója foglalta össze az új mb. oktatási igazgatóhelyettes eddigi szakmai pályafutását, valamint eredményes munkát és sok sikert kívánt számára az új beosztáshoz tartozó szakmai feladatok ellátásához.
Stirminszki József r. alezredes hivatásos szolgálatát 1988-ban kezdte meg az akkori BM Forradalmi Rendőri Ezred állományában. Pályafutása során a rendőri ranglétra valamennyi beosztását végig járva, járőrből kiemelt tiszti főelőadóvá vált. A Miskolci Rendőr Szakközépiskola Közrendvédelmi Szakcsoportjához 1998. szeptember 1-jén került főtanári beosztásba. 2007-től az Alapozó, majd a Szakmai Ismereti Szakcsoport szakcsoport vezetőjeként, később osztályvezetőként végzett kiemelkedő szakmai munkát, jelentős szerepet vállalva a rendészeti szakképzés fejlesztésében és az oktatási feladatok irányításában.
Kiemelkedő munkája elismeréseként több alkalommal részesült magasabb szintű elismerésben.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum dolgozói közössége nevében ezúton is gratulálunk Stirminszki József r. alezredes úrnak és további sok sikert, jó egészséget kívánunk!




