Végzőseink évről évre komoly kihívásnak tesznek eleget, amikor a képzési idő végén rendőr tiszthelyettes szakmai vizsgát tesznek.

Idén május 31-én interaktív vizsgával kezdték meg a vizsgaidőszakot, majd ezt követően június 5-7. között teljesítették a projektfeladatokat.

A végzős osztályokat kilenc vizsgacsoportba soroltuk be. A tanulók zöme közrendvédelmi szakmairányon fejezte be tanulmányait, 1 csoport – 8 fővel – határrendészeti, 1 fő pedig közlekedési szakmairányon tanuló kezdheti meg szolgálati feladatait a Kibocsátó ünnepséget követően.

Sajnos a vizsgát 16 tanulónk nem kezdhette meg, mert a "B" kategóriájú gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedélyt nem sikerült határidőre megszerezniük.

A vizsga eredményeit az alábbi táblázat tartalmazza:

eredmenyek

Gratulálunk mindenkinek az elért eredményéhez és sok sikert kívánunk munkájukhoz

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája