Jelentem körbefutottuk a Balatont!
Stílusosan így lehet definiálni azt a csapatmunkát és teljesítményt, amit az elmúlt hétvégén tizenheten tettünk az MRVTeam csapatának tagjaként! A 18. NN Ultrabalatonon elsőbálozóként, huszonötezer versenyző között indultunk és leküzdöttük! Ahhoz, hogy ez így sikerült kellett egy CSAPAT, akiknek tagjai még 2023. szeptemberében fejükbe vették azt az ötletet, hogy megannyi BM versenyen való részvétel után egy civil kezdeményezésben indult erőpróbán is bizonyítsanak. És hát bebizonyosodott! Hosszadalmas elő- és háttérszervezés után, 2024. május 04-én 02.30 órától, már csak futni kellett EGY KÖRT!
211 km-t, 21 óra 23 perc és 49 másodperc alatt sikerült teljesíteni. Mindenki a saját határait és korlátait feszegetve, sőt azon túl teljesítette vállalásait. Olyan csapatmunkában vettünk részt, ami példaértékű és követendő tud lenni mindenki számára. Tizenhárom futó és négy segítő, akik a csapatot alkották, akik nélkül nem valósulhatott volna meg, ez a hirtelen jött ötlet.
Babarcsik Andrea, Balogh Zsolt, Bárány Roland, Császár Erzsébet, Garadnai Ottó, Géczi Annamária, Habony Ildikó, Hajduczki Zsolt, Kerekesné Gerőcs Andrea, Kucsinka Tamás, Majzik Zsuzsa, Nagy Edit, Patolts Ágnes, Szóráth Ilona Marianna, Taraszovics Zoltán, Tóth Géza, Zagyi Gábor.
Köszönjük a Miskolci Rendvédelmi Technikum és a Miskolci Rendvédelmi Technikum Sport Egyesület támogatását és köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy lehetőséget kapjunk a részvételhez, és bízom benne, hogy kellő motivációt tudunk adni, hogy a lehetetlennek tűnő álmok és célok teljesíthetők.
Üdvözlettel: MRVTeam