2026. január 29-én tartottuk a tanév második nyílt napját, mely a pályaválasztás és a jelentkezési lapok beadás előtt kiemelten fontos.
Örömmel vettük az érdeklődők népes seregét, akik az ország különböző pontjairól
Hozzáférhetőségi eszközök
2023. március 20-31 között ismét csapatszolgálati vezényszavaktól volt hangos iskolánk. Bár az időjárás a közbiztonsági rendőrjárőr képzésben résztvevőkhöz nem volt kegyes, mivel két hét alatt Vivaldi Négy évszakát megismerhettük. Volt itt minden hóeséstől, záporesőig, orkán erejű széltől, napsütésig, de a rendőreink derekasan helyt álltak.
2023. március 25-én harmadik alkalommal adtunk otthont az Adamantin Kupa Nyílt Karate Országos Bajnokságnak.
A Szkítia Harcművészeti Egyesület által 9. alkalommal megrendezett verseny majdnem egy évtizedre tekint vissza, így azt lehet mondani a szervező csapat már kellő rutinnal és tapasztalattal szervezi meg évről évre ezt a nagyszabású versenyt.
2023. március 14-17 között több rendezvényt is megvalósított a "Septimiu Muresan" Rendőriskola a Guiding the guide – an European approach of police internship /Az irányítók irányítása – a rendőri szakmai gyakorlat európai megközelítése TRIDENT projekt 2020-1-RO01-KA202-080136 keretében. A programsorozat részét képezte a pályázatba résztvevő intézmények utolsó nemzetközi partnertalálkozója, a zárókonferencia és a román mentorok szakmai találkozója is. A Rajnavidéki Pfalzi Rendőr Egyetem és a Miskolci Rendvédelmi Technikum delegációi személyesen vettek részt a kolozsvári rendezvényen.
Bővebben: TRIDENT projekt nemzetközi munkaértekezlet és záró konferencia
Február utolsó hétvégéjén került megrendezésre immár harmadik alkalommal a Miskolci Rendvédelmi Technikumban a téli edzőtábor.
Az ilyen szemináriumok vagy edzőtáborok mindig különlegeset adnak a résztvevőknek.
Iskolánk életében szokás a színes diákélet, a szórakozás. Ez a február 23.-ai csütörtök délután is ilyen nap volt. A harmadik Police Faktor került megrendezésre a Diákönkormányzat által, ahol sok színes és vidám műsort láthattunk.
Iskolánkban megrendezésre került a III. Police Faktor Tehetségkutató Verseny, de az első, amit élőben rendezhetett meg Diákönkormányzatunk.
Diáktársaink kitettek magukért, hisz egy nagyon jó hangulatú estét tölthettünk együtt. A fellépők és a programok egyaránt szórakoztatóak voltak.
2023. február 28-án 9:30 órától tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum Átriumában a 2022 áprilisában kezdődött rendőrjárőr képzésben résztvevők ünnepélyes kibocsátó ünnepségét. Az ünnepség elöljárója Czinege László r. dandártábornok úr, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya volt.
Bővebben: Rendőrjárőr képzésben résztvevő tanulók kibocsátó ünnepsége
Iskolánk Diákönkormányzata Valentin napi meglepetéssel kedveskedett a szerelmeseknek február 14-én. A titkos üzeneteket a nap folyamán tehették be a kihelyezett ládába a tanulótársaink, ezeket pedig délután folyamán kézbesítette a DÖK. Közel 50 szerelmes üzenetet kellett átadnunk, reméljük mindegyik célba, illetve szívbe talált! :)