A szervezeti elem osztály jogállású, melyet az osztályvezető vezet. Az osztályon belül a szakmai feladatok három csoport, úgymint az élelmezési csoport, az üzemeltetési csoport és a műszaki csoport között van megosztva.
A Műszaki Osztály a Miskolci Rendvédelmi Technikum Gazdasági Szervének állományába tartozik. A technikum más szervezeti elemeivel mellérendeltségi viszonyban áll.
Az osztály személyi állományának munkáltatói jogkört gyakorló vezetője az igazgató.
A közvetlen irányítását az igazgató gazdasági helyettese gyakorolja. A szervezeti elem élén az osztályvezető áll, aki a beosztottak munkáját irányítja, szervezi és ellenőrzi.
A Műszaki Osztály három munkacsoportból tevődik össze:
- élelmezési csoport
- üzemeltetési csoport
- műszaki csoport.
Biztosítja a technikumban tanulók élelmezését a REPETA program alapján, valamint a technikumban dolgozó alkalmazottak, továbbképzésen résztvevők, egyéb étkezést igénybevevők étkezését, a technikum igazgatója által kiadott belső normáknak, utasításoknak megfelelően.
Folyamatosan vezeti és naprakészen nyilvántartja az étkezők létszámát. Elkészíti a havi étrendet a kiadott normáknak megfelelően.
Gondoskodik a konyha-étterem üzemeltetéséről a HACCP-ben foglaltak alapján, valamint a raktári készletek előírás szerinti megőrzéséről, szakszerű tárolásáról, állagmegóvásáról.
Végzi az előírt nyilvántartások vezetését, gondoskodik azok naprakészségéről.
A csoport létszáma: 23fő.
A csoport munkáját közvetlenül irányítja az Üzemeltetési csoportvezető. Ide tartoznak az üzemeltetési területen dolgozó szakmunkások, segédmunkások, közfoglalkoztatottak, takarítónők és a technikum gondnokai.
A szakmunkások, segédmunkások, közmunkások feladata elsősorban a zöld területek gondozása, karbantartása, a technikumban lebonyolításra kerülő rendezvények előkészítésével kapcsolatos anyagmozgatási feladatok ellátása, az ingatlanok területén található járdák takarítása.
A gondnokok feladata a tanulói szállásokkal kapcsolatos ügyek intézése, továbbá a technikum épületeinek, szabad területeinek folyamatos ellenőrzése, a hibák felmérése és azokról a műszaki csoportvezető időben történő tájékoztatása. Gondnoki feladatkörbe tartozik még a hivatásos és tanulói állomány leszerelésével kapcsolatos ügyek intézése is.
A takarítónők feladata a technikum területén lévő épületek tisztán tartása, mellékhelyiségek egészségügyi papírral és tisztálkodó-, tisztítószerekkel történő ellátása.
A csoport létszáma: 22 fő.
A csoport munkáját közvetlenül irányítja a Műszaki csoportvezető. A Műszaki csoporthoz tartoznak a szakmunkások, feladatuk elsősorban az épületek, építmények karbantartásával, felújításával kapcsolatos szakipari munkák elvégzése.
- A csoport napi karbantartást, javítást és felújítást végez az épületek, építmények, bútorok és egyéb berendezési tárgyak állagának megőrzése érdekében.
- Biztosítja az épületek fűtését, meleg-víz ellátását, működteti az elektromos és gépészeti berendezéseket és hálózatokat. Elvégzi a létesítmény-fenntartás körébe utalt épületek elektromos és gépészeti berendezéseinek felügyeletét, illetve az ezzel kapcsolatos hibaelhárítási feladatokat.
Osztályvezető:
Mihalik Péter
Műszaki csoportvezető:
Bereczki Róbert
Üzemeltetési csoportvezető:
Bodnár Dezső
Élelmezési csoportvezető:
Szóráth Ilona Marianna
Ellátási és fenntartási Osztály előadó:
Kerekesné Gerőcs Andrea
Munkájával segíti az osztály adminisztratív feladatainak ellátását.
Feladatai többek között:
- A Bükkaranyosi lőtér használatával kapcsolatos dokumentációk nyilvántartása és az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálása.
- Tartós bérleti szerződések megkötésének előkészítése, a szerződő felekkel való kapcsolattartás, valamint a bérleti szerződések naprakész nyilvántartása.
- Az objektumba való bejutáshoz szükséges iratok engedélyeztetése, beszerzése, továbbítása az ügyeletvezető felé.
Petőfi laktanya gondnok:
Sugár Edit
Stromfeld laktanya gondnok:
Laczkó Péter
Lőtér gondnok:
Madarász József