A Koordinációs és Humánigazgatási Osztály (a továbbiakban: KOHI) 2008. évtől az iskola igazgatójának közvetlen alárendeltségében és irányításával működő, osztály jogállású szervezeti elem. Vezetője az osztályvezető. Az osztály az intézmény többi szervezeti elemével mellérendeltségi viszonyban áll. Az osztály működését, feladat- és hatáskörét a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, iskolai belső normák és az igazgató utasításai határozzák meg.

A KOHI feladat- és hatásköre:
-    végzi az állományba kerülők pályáztatásával, kiválasztásával, kinevezésével kapcsolatos feladatokat,
-    előkészíti az állományban lévők szolgálati viszonyát érintő munkáltatói intézkedéseket,
-    koordinálja az állomány képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatokat,
-    tervezi és döntésre előkészíti a személyzeti-munkaügyi vonatkozású döntéseket, elkészíti és nyilvántartja az ehhez szükséges, vagy ennek eredményeként keletkezett okmányokat,
-    ellátja a személyi állomány előmenetelének biztosításával összefüggő személyzeti feladatokat,
-    végzi a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos feladatokat,
-    végrehajtja a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatokat,
-    ellátja a minősített adatok védelmével és kezelésével kapcsolatos szakmai feladatokat,
-    ellátja intézményi szinten az adatvédelmi tisztviselő hatáskörébe tartozó feladatokat,
-    végzi a személyi- és nyugdíjas állomány szociális és kegyeleti gondoskodásával kapcsolatos feladatokat,
-    kezeli a Személyügyi Támogató és Nyilvántartó Rendszert,   
-    végzi a megbízási szerződések megkötésével kapcsolatos feladatokat,
-    végzi a közfoglalkoztatotti programban alkalmazott dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos feladatokat,
-    biztosítja az állomány egészségügyi- és pszichológiai alapellátását, fogászati ellátását, a jogszabályban előírt szűrő és alkalmassági vizsgálatok elvégzését,
-    végzi a közegészségügyi és járványügyi feladatokkal kapcsolatos feladatokat,
-    végzi és ellátja az iskolában bekövetkező balesetekhez, sérülésekhez és megbetegedésekhez kapcsolódó szakmai feladatokat,
-     végrehajtja a környezet egészségügyi feladatok ellátásához kötődő szakmai feladatokat,
-    ellátja a személyi- és tanulói állomány időszakos vagy soron kívüli pszichikai alkalmasságvizsgálatához kapcsolódó szakmai feladatokat,
-    közreműködik az iskola szerződéseinek előkészítésében, megkötésében,
-    közreműködik az iskola lejárt követeléseinek behajtásában,
-    végrehajtja az iskola belső normatervezeteivel kapcsolatos koordinációs tevékenységet,
-    koordinálja az iskola közérdekű adatainak honlapon történő közzétételét és ezzel kapcsolatos adatszolgáltatást teljesít,
-    tervezi, szervezi és irányítja az iskola ügyeleti szolgálatát,
-    tervezi, szervezi és irányítja az iskola tanintézeti gyakorlatát,
-    ellátja a tanulói fegyelemkezelő tevékenység keretén belül a fegyelmi eljárás lefolytatásával kapcsolatos feladatokat,
-    végzi az iskola saját, továbbá az iskolára átrendelt hivatásos állományával kapcsolatos fegyelemkezelő szakmai munkát,
-    végrehajtja a védelemigazgatási feladatokat,
-    ellátja az iskola minőségirányítási rendszerének hatékony működését biztosító feladatokat, részt vesz a minőségfejlesztési csoport szakmai irányításában, a feladatok koordinálásában,
-    ellátja az iskolai rendezvények szervezésével kapcsolatos feladatokat,
-    részt vesz az iskola külső-, belső PR feladatainak tervezésében, szervezésében, végrehajtásában,
-    végzi az iskola nemzetközi kapcsolataiból adódó szervezési feladatokat,
-    gondoskodik az iskola iratkezelési szabályzata szerint az iskolában keletkezett vagy iskolára érkezett iratok kezeléséről, az ügyviteli munka ellátásáról,
-    felügyeli, koordinálja, ellenőrzi az iskola szervezeti elemeinek iratkezelő tevékenységét,
-    figyelemmel kíséri az igazgató napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételeket biztosítja,
-    segíti az igazgatói adminisztrációt,
-    végzi az elemző-értékelő munkával kapcsolatos feladatokat,
-    együttműködik az érdekképviseleti szervekkel,
-    kapcsolatot tart a társ rendvédelmi technikummal, területi rendvédelmi szervekkel, más hivatalos szervekkel, hatóságokkal, társadalmi szervekkel, szervezetekkel,
-    végrehajtja a szükséges nyilvántartásokhoz, jelentésekhez kapcsolódó feladatokat,
-    statisztikai adatszolgáltatást teljesít a jogszabályokban meghatározott esetekben


Szervezeti felépítés:

Osztályvezető:
Nemes Ferenc r. alezredes
1. ép. 1. em. 118. iroda BM: 50-02

Osztályvezető helyettes:
Dr. Hanyiszkó Zsuzsa r. alezredes
1. ép. 1. em. 113. iroda BM: 50-06

Alosztályvezető:
Kovács Tamás r. alezredes
1. ép. fsz. 10. iroda BM: 29-19

Előadók:
Dr. Balázs Szonja kiemelt főelőadó (jogi)
1. ép. 1. em. 112. iroda BM: 50-03

Gazsi Melinda főelőadó (koordináció)
1. ép. 1. em. 112. iroda BM: 50-04

Majzik Zsuzsa kiemelt főelőadó (személyzeti - munkaügyi)
1. ép. 1. em. 111. iroda BM: 50-08

Szántóné Sipos Beáta kiemelt főelőadó (személyzeti - munkaügyi)
1. ép. 1. em. 111. iroda BM: 50-08

Sándor Eszter kiemelt főelőadó (minőségbiztosítási)
1. ép. 2. em. 206. iroda BM: 50-09

Ügykezelés:
Gyenes Gézáné ügykezelésvezető
1. ép. 1. em. BM: 50-05

Lukács Zsófia előadó
1. ép. 1. em. BM: 50-05

Több munkafolyamatot ellátó ügyviteli alkalmazott:
Balla-Gyenes Emőke
1. ép. 1. em. 116. iroda BM: 29-12

Ügyeletes:
Gyarmati Róbert r. törzszászlós
Gégény Róbert c. r. főtörzszászlós
Kapi László c. r. főtörzszászlós
Leskó Krisztián r. törzszászlós
Soós Gyula r. törzszászlós
Varga Balázs r. főtörzszászlós
50. ép. tiszti szolgálati helyiség BM: 29-20

Szolgálatparancsnok-helyettes:
Hován Szabolcs c. r. főtörzsőrmester
Lánczi Attila c. r. törzszászlós
Pető István c. r. zászlós
Taraszovics Zoltán r. törzsőrmester
Zolotnoky Szidónia c. r. törzszászlós
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 107.  
22. ép. ügyeletes tiszti iroda BM: 29-30

Egészségügyi szolgálat:
Farkas Istvánné Dr. Csikós Mária Márta (szakorvos)
2. ép. fsz. orvosi rendelő BM: 29-10

Dr. Patkó Eszter (fogorvos)
2. ép. fsz. fogászati rendelő BM: 29-11

Dr. Székely Balázs (fogorvos)
2. ép. fsz. fogászati rendelő BM: 29-11

Babarcsik Andrea asszisztens (fogászati)
2. ép. fsz. fogászati rendelő BM: 29-11

Tóth Anita asszisztens (általános)
2. ép. fsz. orvosi rendelő 8. iroda BM: 29-10

Tóthné Gergely Kornélia asszisztens (pszichológiai)
24. ép. 8. iroda BM: 29-08

Varró Gabriella pszichológus
24. ép. 5. iroda BM: 29-09

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája