2026. január 29-én tartottuk a tanév második nyílt napját, mely a pályaválasztás és a jelentkezési lapok beadás előtt kiemelten fontos.
Örömmel vettük az érdeklődők népes seregét, akik az ország különböző pontjairól
Hozzáférhetőségi eszközök
2024. március 14-én rövid megemlékezéssel adóztunk a márciusi ifjak emlékének és nemzeti ünnepünknek. Iskolánk tanulója, Heiling Petra szavalta el Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét a hazafias nevelés jegyében.
A Miskolci Jogi Kar elkötelezett annak érdekében, hogy hallgatói gyakorlatorientált, a jogszabályok mindennapi megvalósulását közelebb hozó képzésben vehessenek részt. Ennek érdekében különösen fontos számukra, hogy szélesebb körben ismerkedhessenek meg az igazságszolgáltatás területén rendkívül meghatározó feladatokat ellátó olyan intézmény munkájával, mind a rendőrség.
Egy újabb nyertes Erasmus pályázat: POLSKILLS – A rendőrségi képzési folyamat hatékonyabbá tétele a jelenlegi európai szabványoknak megfelelően
2024. március 6-án tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgató beosztásának ünnepélyes átadását. A rendezvény elöljárója Dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt.
Február 28-án Bocsó Péter r. százados úr, Recsó György r. őrnagy úr, valamint Tatár János r. főtörzszászlós úr meghívásunkra iskolánkra érkeztek és szakmai továbbképzés keretein belül előadást tartottak oktatóinknak a Készenléti Rendőrség Partner csoportjának tömegrendezvényeken alkalmazott speciális feszültségcsökkentési technikáival kapcsolatban. Működésüket videókkal szemléltetve, színvonalasan mutatták be, illetve kötetlen beszélgetés keretein belül megválaszolták a felmerülő kérdéseket.
Vajon mi lehet az? Mert ugye van F (fényvédő) faktor, C (credit pénzügyi) faktor és hallottunk már X faktorról is.
A 2024. február 19-én az évben első alkalommal tartottunk képzés megnyitó ünnepséget a közrendvédelmi járőrképzésben tanulmányaikat megkezdők részére. A Miskolci Rendvédelmi Technikumban egy szakasznyi frissen felvett munkavállaló kezdte meg tanulmányait hétfőn. Ebben a képzési periódusban Borsod-Abaúj-Zemplén-, Hajdú-Bihar-, Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Pest-, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség állományából érkeztek hozzánk ifjú kollégáink.
Sorozatunk folytatódik, hiszen megannyi érdekes történet, sztori hangzik el egy pódiumbeszélgetés során. Tanulóinknak nem csak szórakoztató, hanem tanulságos is, volt tanítványunkkal beszélgetni. Ezen a héten Gonda Tímea r. alezredes asszony, az Országos Rendőr-főkapitányság, Személyügyi Főigazgatóság, Titkársági Osztály osztályvezetője járt Miskolcon.