
- Írta: Lövei László
- Találatok: 239
Nyolc középiskola 18 képviselője és a házigazda Miskolci Rendvédelmi Technikum szakmai találkozót tartott 2023. február 08-án a rendőr tiszthelyettes szakmai vizsga megszervezésének és lebonyolításának tanulmányozása céljából. Az ÉReTT kilenc tagszervezete Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből érkezett Miskolcra, és a vizsgaszervező iskola igazgatójának és a vizsgabizottságok tagjainak engedélyével tanulmányozták a projekt vizsgafeladat lebonyolításának helyi megoldását.

- Írta: Gazsi Melinda
- Találatok: 240
2023. február 10-én 10:00 órától tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum tanulói éttermében a 2021 szeptemberében kezdődött másfél tanéves technikusi szintű szakmai oktatásban résztvevők ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepségét. Az ünnepség elöljárója Dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy úr, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka volt.
Bővebben: Másfél tanéves szakmai oktatásban résztvevő tanulók kibocsátó ünnepsége

- Írta: Görcsös Andrea
- Találatok: 266
A Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárság a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő kiskorúak tehetségazonosításának elősegítése, valamit életpályájuk támogatásának érdekében a Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkársággal együttműködve egy pilot program kidolgozását kezdte meg.

- Írta: Fónagy István
- Találatok: 291
Iskolánk 1,5 éves képzésében résztvevő végzős tanulói 2023. január 24-26. közötti időszakban a TASER X2 vezetett áramos kényszerítő eszköz egyszerűsített használatára feljogosító felhasználói alaptanfolyamon vettek részt.

- Írta: Görcsös Andrea
- Találatok: 224
A 2022/23-as tanévben második alkalommal rendeztük meg iskolánk nyílt napját 2023. január 19-én.
Az esős időjárás ellenére ismét az ország több vármegyéjéből látogattak el hozzánk az érdeklődők. Érkeztek hozzánk Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből is!

- Írta: Lövei László
- Találatok: 255
Iskolánk a fenti címmel szervezett szakmai rendezvénynek adott otthont 2023. január 12-én, melyen az Északmagyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács tagszervezetinek küldöttei és iskolánk dolgozói vehettek részt.
A résztvevők köszöntése során az ÉReTT elnöke kiemelt tisztelettel köszöntötte a Magyar Rendvédelmi Kar újonnan megválasztott elnökét, Powell Pál urat a többi résztvevő között.

- Írta: Pala Albert
- Találatok: 283
2023. január 11-én iskolánk fogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar küldöttségét Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy úr vezetésével. A szakmai látogatás lehetőséget teremtett arra, hogy vendégeink megismerjék a rendőr tiszthelyettes képzés jelenlegi struktúráját, iskolánk abban elfoglalt helyét, a képzési módszertan új elemeit, és gyakorlati képzési tereinket.

- Írta: Gazsi Melinda
- Találatok: 309
2023. január 12-én a Miskolci Rendvédelmi Technikumban negyvenhárom fő, a Borsod-Abaúj-Zemplén-, a Hajdú-Bihar-, a Heves-, a Jász-Nagykun-Szolnok-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség által eddig munkavállalóként foglalkoztatott leendő rendőr kolléga tett ünnepélyesen esküt a kinevező szerveik képviselőinek jelenlétében.